Gelej a Borsodi Mezőség szívében található, az Alföldre jellemző végeláthatatlan természeti környezetben, mely védett és igen ritka állat- és növényvilággal büszkélkedhet. Községünk déli határa a Kis-Hortobágyként is ismert tájvédelmi körzet része, amely igazi felüdülést kínáló kirándulóhely.

Természeti értékeinken túl egyedülálló élményben lehet része annak, aki ellátogat a település mellett lévő, 18. századból eredeztethető pincefaluba, a műemléki védettségű református templomba, vagy a 18–19. századi kisnemesi temető sajátosságait reprezentáló református ó-temetőbe, ahol különleges, kopjafát mintázó formakincsű sírkövekkel és koporsó alakú tumbákkal találkozhat.

Önkormányzatunk az elmúlt bő másfél évtizedben jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtott végre, hogy Gelej még élhetőbb, még több élményt, minőségibb kikapcsolódási lehetőségeket nyújtó településsé váljon az itt élők és az ide látogató vendégeink számára.

Folyamatosan újítottuk meg iskolánkat és óvodánkat, új községházát, sportpályát építettünk, néhány éve új művelődési házat, orvosi rendelőt alakítottunk ki. Megújult községünk több útja, csapadékvíz-elvezető rendszere, jelentős településképi fejlesztés keretében új utcabútorokat helyeztünk ki, újjászületett a Piactér és a Hősök kertje. 2014-ben megyei szinten is egyedülálló játszóteret és sportkertet avattunk.

Településünk Önkormányzata 2010-től minden évben mezőgazdasági közfoglalkoztatást indított, melynek keretében 15 hektár önkormányzati tulajdonú földterület hasznosítása valósul meg.

A megtermelt sokféle és nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs feldolgozása és tárolása a megfelelő eszközök és helyiségek hiányában egyre nehezebben megoldható feladatként hárult elénk.

Ezért szolgált nagy örömünkre, hogy 2016-ban a Belügyminisztérium egyedi program keretében 54.356.525,- Ft támogatást nyújtott Zöldségfeldolgozó- és savanyítóüzem megépítéséhez. A telephely korszerű gép- és eszköz ellátását a Belügyminisztérium további 24.745.590,- Ft-tal segítette.

Ma már itt, a legmodernebb technológiákat alkalmazó üzemben állítjuk elő széles termékpalettán mozgó minőségi termékeinket.

Köszönjük a Belügyminisztérium szakmai és anyagi támogatását, mellyel hozzájárult elképzeléseink megvalósításához!

Termékeink egyik meghatározó részét a különféle savanyúságok teszik ki: csemege uborka, ecetes almapaprika, káposztával töltött ecetes almapaprika, ecetes cékla, -karfiol, vágott vegyes savanyúság és vegyes savanyúság. Termékkörünk mindezeken kívül lekvárokkal egészül ki: készítünk cseresznyelekvárt, meggylekvárt, sárgabaracklekvárt, szamócalekvárt és szilvalekvárt.

A helyi piactereken és geleji telephelyünkön a fent felsorolt termékeken felül alkalomszerűen savanyított káposztát és káposztalevelet, bodzalekvárt, őszibaracklekvárt, birsalma-, körte-, meggy- és szilvabefőttet, valamint lecsót és zöldbabkonzervet is vásárolhatnak tőlünk. Ugyanezeken az árusítóhelyeken rendszeresen megjelenünk friss, feldolgozatlan zöldségekkel is.

A téli időszak kedvence a méltán híres geleji töltött káposzta, amelynek alapjául a helyben előállított káposzta szolgál.

Áruink alapanyagai közvetlenül a gazdaságunkból vagy ellenőrzött partnerektől kerülnek ki, így garantáltan génkezelés-mentesek, egészségesek és finomak. Minden termékünket hagyományos technológiával, ízfokozók és mesterséges színezőanyagok nélkül készítjük. Garanciát vállalunk rá, hogy a tőlünk vásárolt áruk mindig frissek.

Tegye próbára termékeinket, biztosak vagyunk benne, hogy nem fog csalódni!